NTAK regisztráció vendéglátó üzleteknek – amit tudni kell
A jelenleg hatályos jogszabályok alapján minden, Magyarországon működő vendéglátó üzlet üzemeltetőjének – vagyis annak tulajdonosának vagy bérlőjének − regisztrálnia kell vendéglátó üzletét az NTAK-ba.
Regisztrációs és adatszolgáltatási határidők
A regisztrációra kötelezett vendéglátó üzletek tekintetében a jogszabály a regisztrációt 2021. november 1-től írja elő. Az adatszolgáltatási kötelezettség ezt követően szakaszosan, az árbevétel nagysága alapján lépett hatályba: a 100 millió forint feletti nettó árbevétellel rendelkező vállalkozásoknak 2023. július 1-jétől, a 12–100 millió forint közötti árbevételűeknek 2024. január 1-jétől kell adatot szolgáltatniuk, míg a 12 millió forint nettó árbevételt meg nem haladó üzleteknek nem kötelező az adatszolgáltatás.
Ennek megfelelően a szolgáltatónak legkésőbb a rá vonatkozó adatszolgáltatási határidőig el kell végeznie a regisztrációt, és gondoskodnia kell arról, hogy rendelkezzen az adatszolgáltatás teljesítésére alkalmas vendéglátó szoftverrel is.
Amennyiben az NTAK regisztrációt elvégzi, közvetlenül értesülhet az aktuális hírekről, információkról, az adatszolgáltatással és a szoftverekkel kapcsolatos követelményekről.
Mely üzlettípusokra vonatkozik a regisztráció?
Vendéglátó üzletet csak a 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendeletben meghatározott üzlettípus szerint lehet regisztrálni. A kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet 4. mellékletében meghatározott vendéglátó üzlettípusok azok, ahol a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény 2. § 30. pontja szerinti vendéglátás tevékenységet folytatnak.
A vendéglátó üzlettípust a 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendeletben foglaltak szerint 2021. március 31-ig kellett bejelenteni a területileg illetékes jegyzőnek. Amennyiben ezt a szolgáltató még nem tette meg, javasoljuk, haladéktalanul pótolja.
A kereskedelmi tevékenységek végzéséről szóló 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet alapján az NTAK-regisztrációra köteles vendéglátó üzletek típusai:
- Étterem, TEÁOR’08: 5610 – éttermi, mozgó vendéglátás
- Büfé, TEÁOR’08: 5610 – éttermi, mozgó vendéglátás
- Cukrászda, TEÁOR’08: 5610 – éttermi, mozgó vendéglátás
- Kávézó, alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhely, TEÁOR’08: 5630 – italszolgáltatás
- Italüzlet, bár, TEÁOR’08: 5630 – italszolgáltatás
- Zenés-táncos szórakozóhely, TEÁOR’08: 5630 – italszolgáltatás
- Munkahelyi/közétkeztetést végző vendéglátóhely, TEÁOR’08: 5629 – egyéb vendéglátás
- Gyorsétterem, TEÁOR’08: 5610 – éttermi, mozgó vendéglátás
- Rendezvényi étkeztetés, TEÁOR’08: 5621 – rendezvényi étkeztetés
- Alkalmi vendéglátóhely, TEÁOR’08: 5610 – éttermi, mozgó vendéglátás
- Mozgó vendéglátóhely, TEÁOR’08: 5610 – éttermi, mozgó vendéglátás
Kire vonatkozik valójában az adatszolgáltatás?
Az NTAK-adatszolgáltatásra kötelezett vendéglátó üzlet az az üzlet, amely nyugtaadási kötelezettségének pénztárgéppel köteles eleget tenni a pénztárgépek műszaki követelményeiről, a nyugtakibocsátásra szolgáló pénztárgépek forgalmazásáról, használatáról és szervizeléséről, valamint a pénztárgéppel rögzített adatok adóhatóság felé történő szolgáltatásáról szóló 48/2013. (XI. 15.) NGM rendelet alapján online pénztárgép használatára köteles. A rendelet alapján az 56.1 és 56.3 szerinti TEÁOR tevékenységekben kötelező az online pénztárgép használata, kivéve a mozgó szolgáltatásnyújtást.
Fentiek alapján az NTAK-adatszolgáltatásra köteles vendéglátó üzletek típusai:
- Étterem, TEÁOR’08: 5610 – Éttermi, mozgó vendéglátás
- Büfé, TEÁOR’08: 5610 – Éttermi, mozgó vendéglátás
- Cukrászda, TEÁOR’08: 5610 – Éttermi, mozgó vendéglátás
- Kávézó, alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhely, TEÁOR’08: 5630 – Italszolgáltatás
- Italüzlet, bár, TEÁOR’08: 5630 – Italszolgáltatás
- Zenés-táncos szórakozóhely, TEÁOR’08: 5630 – Italszolgáltatás
- Gyorsétterem, TEÁOR’08: 5610 – Éttermi, mozgó vendéglátás
- Alkalmi vendéglátóhely, TEÁOR’08: 5610 – Éttermi, mozgó vendéglátás
NTAK-adatszolgáltatást nem kell teljesítenie a munkahelyi/közétkeztetést végző vendéglátóhelyeknek, a rendezvényi étkeztetésnek, valamint a mozgó vendéglátóhely besorolással rendelkező üzleteknek.
Az NTAK-ba érkező, deperszonalizált statisztikai adatok alapján pontosan láthatóvá és mérhetővé válik egy-egy adott település, turisztikai térség vagy éppen az egész turisztikai szektor teljesítménye, ágazati megosztásban is. Az NTAK-ban kizárólag turisztikai célú, statisztikai adatgyűjtésről van szó, személyes adatok befogadására a rendszer nem képes. Az NTAK számára a szolgáltató a statisztikai adatokat minden esetben térítésmentesen biztosítja.
Beküldendő adatok
A vendéglátó üzlet üzemeltetője az NTAK-regisztrációt követően, NTAK adatküldésre alkalmas vendéglátó szoftver alkalmazásával, elektronikus formában biztosítja adatszolgáltatásra kötelezett vendéglátó üzletenként az adatszolgáltatás körébe tartozó adatok továbbítását.
A regisztrációt követően a vendéglátó szoftver naponta legalább egy alkalommal, a tárgynapot követő 24 órán belül, automatikusan küldi a tárgynapra vonatkozóan a napi adatszolgáltatás körébe tartozó, személyes adatot nem tartalmazó, forgalmi jellegű adatokat. Az adott nap lezárásával az NTAK-ba beküldésre kerülnek a vendéglátó üzlet adott napi forgalmi adatai.
Ha az adatszolgáltatás üzemzavar vagy üzemszünet miatt meghiúsul, az adatszolgáltatást az üzemzavar vagy üzemszünet megszűnését követő napon kell teljesíteni.
Ha a vendéglátó üzlet üzemeltetője a napi adatszolgáltatást az NTAK üzemeltetőjének felhívása ellenére ismételten nem teljesíti, akkor az NTAK üzemeltetője a vendéglátó üzlet üzemeltetőjének hatósági ellenőrzését kezdeményezi az annak felügyeletét ellátó jegyzőnél.
Ellenőrzés
A vendéglátó üzlet NTAK-regisztrációját, valamint a rendszeres és megfelelő adatszolgáltatást az NTAK felé kereskedelmi hatósági jogkörében eljárva, a vendéglátó üzlet címe szerint területileg illetékes jegyző ellenőrzi.
A kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet alapján a nyilvántartásba vett vendéglátó üzlet NTAK-adatszolgáltatási tevékenységét évente legalább egy alkalommal hatósági ellenőrzés keretében ellenőrzi. A jegyző értesíti az NTAK üzemeltetőjét azon vendéglátó üzletekről, amelyeknek alkalmaznia kell vendéglátó szoftvert, de azzal nem rendelkeznek, vagy a hatósági ellenőrzés során megállapítást nyert, hogy az NTAK-ba nem regisztráltak, vagy a turisztikai térségek fejlesztésének állami feladatairól szóló törvény végrehajtásáról szóló 235/2019. (X. 15.) Korm. rendeletben előírt adatszolgáltatási kötelezettségüket nem vagy nem megfelelően teljesítették.
Forrás: info.ntak.hu/vendeglatas