Vendéglők és a koronavírus hozta új helyzet
A koronavírus, COVID-19 nagy bizonytalanságot és felbecsülhetetlen gazdasági károkat okozott az egész világon. Tisztában vagyunk azzal, hogy ez milyen területeket érintett a leginkább. Az eseményeket, rendezvényeket lemondták vagy elmaradtak, a turizmus szinte leállt, és a turisták kiesésével csökkent forgalom jelentősen érintette a vendéglátóipart, az éttermeket is beleértve.
Hogyan alakult az éttermek sorsa?
A vendéglők helyzete leginkább a „pandémia” viharos tengerén lévő hajók helyzetéhez hasonlítható. A váratlan vihar sok hajót elsüllyesztett, amelyek nem jutottak a vészhelyzetben valamilyen megoldásra. Ezek a hajók, vagy mondhatni éttermek, a hullámok alá kerültek és „elsüllyedtek”. Azok a hajók, amelyeknek volt túlélési tervük, átvészelték a vihart, de olyan hajók is akadtak, melyeket épp csak egy mentőöv mentett ki. A mentőöv sok étterem esetében a rendelések házhoz szállításos módszere volt.
A vészhelyzet időszaka alatt, ha kilépett az ember a boltba, azt láthatta, hogy üresek az utcák és az üzletek, vendéglők zárva vannak. Az autók helyét biciklis ételfutárok vették át. Az említett időszakban megnövekedett a rendelések száma, és a futárok munkája. Azoknak az éttermeknek, melyek kiszállításra vagy elviteles menüre váltottak, nagyobb arányban sikerült talpon maradniuk.
A fogyasztói szokások átalakulása
A fogyasztók közül kétféle embertípust figyelhettünk meg a karantén ideje alatt: akiknek idejük megengedte, és nap mint nap sütöttek és főztek, és a másik típusba tartoznak, akik időhiány miatt inkább megrendelték az ebédjüket nap mint nap. Időspóroló megoldás rendelni: pár óra főzést pár percnyi kattintással lehet helyettesíteni, ráadásul a kínálat ínycsiklandó sorából lehet választani.
Akik vendéglőkben szoktak enni, azok is kénytelenek voltak a régi szokásaikat elengedni, és alkalmazkodni a kialakult helyzethez, és házhoz rendelni a kedvenc ételüket.
Hogyan oldották meg a kiszállítást?
Az éttermek, amelyek az ételkiszállítás mellett döntöttek, vagy saját maguk oldották meg a kiszállítást saját alkalmazottakkal, vagy ételkiszállítással foglalkozó cégekhez fordulhattak. (Az ételkiszállításokat kezelő szoftverünkkel mi is segítséget tudunk nyújtani azoknak, akik igénylik.)
A kiszállítások esetében óvintézkedést is bevezettek, hogy biztonságos legyen, és a rendelők bizalommal válasszák az étel házhoz szállítását: érintésmentes átvétellel csökkentették a fizikai kapcsolatot, nagy hangsúlyt fektettek a higiéniára is, gumikesztyűket, szájmaszkot viseltek a szállítók. A vásárlók pedig jó néven vették ezeket a biztonsági intézkedéseket, és aki otthon tudott maradni, szívesen rendelt ételt házhoz.
A bizalom visszaszerzése
A vészhelyzet lejártával visszavárják fogyasztóikat a vendéglők. De sokan kerülik még az éttermeket, kávézókat, teraszokat a kockázat miatt, ezért az éttermeknek lépniük kellett, hogy visszanyerjék fogyasztóik bizalmát.
Biztató lehet a fogyasztó számára, ha látja, hogy az asztalokra fertőtlenítő van kihelyezve, illetve, ha a pincért, szakácsokat az előírt védőfelszerelésben látja. Ugyanakkor felújított, kellemesen berendezett teraszokkal, új ételekkel, italokkal, kedvezményekkel megfűszerezve csalogathatja vissza vendégeit.
Bár ez az időszak gazdaságilag nagy megpróbáltatások elé állítja ezt a szektort, reméljük, minél hamarabb és minél több étterem kilábal ebből a helyzetből.